A m. ocsúdik (1508) ’ébred; magához tér’ ~ nyj. (1700) ocsul ’ua.’ ige eredetére az eddigi szakirodalomban kétféle magyarázatot találunk. Az egyik elképzelés szerint az ige valamely török nyelvből került át a magyarba, a másik szerint belső fejlemény egy ismeretlen eredetű tőből. Ma már elmondhatjuk, hogy a török etimológia hangtani, alaktani és szemantikai megfontolásból tarthatatlan, míg a belső fejlődésen alapuló magyarázat megválaszolatlan kérdéseket hagy maga után. A cikkben bemutatásra kerülnek ezen két etimológia gyengeségei, s egy harmadik, szláv eredetmagyarázatra hívja fel a szerző az olvasók figyelmét. Mint az ocsúdik ige lehetséges etimonját a szerző a keleti szláv очюдитися ’1. magához tér, felocsúdik; 2. felébred; stb.’ igét veti fel, mely a XVI., XVII. századi oroszból adatolt, az ocsul igét pedig későbbi belső fejleménynek tartja az ocsúdik igéből, pl. a vajúdik (1456 k) ~ vajul (1567–1576) mintájára.
Read more