The Hungarian Historical Society and its South-Transdanubian Group organised a conference, titled ’Chapters from the history of education in Hungary’ in Mohács, Hungary, between 13 and 15 August 2025. It was at this conference that a lecture was given on the foundation of colleges that reviewed the evolution and transformation of the institutional network until 1990, with some references to subsequent reorganisations. No such lecture can provide a complete picture, consequently, it mainly focused on the major junctions relying on bibliographic data. Although the principal topic was the evolution of the college network, the changes affecting universities also had to be mentioned since, during the transformation, integration and foundation attempts, such universities gathered up the colleges eventually often transforming them into university faculties. The first part of the three-part study reviews the fundamental changes until Act III of 1961 on the education system of the Hungarian People’s Republic was enacted; the second part examines the motivations behind the quantitative growth of the institutional network, while the third part showcases the changes in West-Transdanubia through the expansion of the higher education institutions (university, teacher training college) in Pécs, with a particular focus on Zala County, where it was impossible to establish an independent higher education institution.

On the occasion of the 450th anniversary of the birth of Albert Molnár Szenci (1574-1634) and the 400th anniversary of the publication of the Institutio translation, the 55th ReBaKucs conference was held in Debrecen, 5-7 September 2024. The lectures focused on the life and work of Albert Molnár Szenci and the history of peregrination in the 16th and 17th centuries.

In the academic year 1953/54, Professor Gyula Petrányi headed the Debrecen Medical University, which became independent in 1951, as Dean with the power of a rector, and then served as Vice-Rector of the Clinical Faculty of the University from 1971-74. He came to the University of Debrecen in 1950 at the young age of 38, when he was entrusted with the establishment and organization of the II. Department of Internal Medicine. Initially, the clinic was located in Bem Square within the Municipal Hospital, then moved to the clinical premises in July 1951. From 1967 to 1974 he was director of the I. Department of Internal Medicine. Until 1983, he was head of the Internal Medicine Clinic II at Semmelweis Medical University and, at the same time director of the National Institute of Internal Medicine. During his 24 years in Debrecen, he drew on his previous international experience to establish a new clinic that was up to date. He laid the foundations for an integrated approach to internal medicine and sub-disciplinary specialization. His repeatedly published textbooks on internal medicine have underpinned the knowledge and professional work of generations of medical doctors. He is credited with the establishment of the Immunology Laboratory, the Isotope Laboratory, the Intensive Care Unit of the Department of Internal Medicine, the Endoscopy Laboratory, the Dialysis Centre, and the foundation of the Central Clinical Chemistry Laboratory. In his scientific activity, he focused on immunology, which was a pioneering field at the time, and as an academician, he laid the clinical foundations for this field in Hungary. His university leadership was characterized by systemic and quality elevation of teaching, clinical and research activities. As dean and clinical deputy rector, he played a significant role in the Medical University of Debrecen serving as an example for other Hungarian medical universities.

Painted portraits of former institution leaders - almost all of them painted by János Dienes - still decorate the Rector's Council Room and the corridor of the University of Debrecen's Main Building. The paintings were once part of a gallery of more than thirty portraits of the great figures of the university. The Hall of Portraits - the existence of which is attested by documents and photographs from the period - has survived only in fragments. However, research has revealed that several pieces of the collection are currently kept in the Déri Museum in Debrecen.

The establishment of cardiac surgery in Debrecen is closely interlinked with thoracic surgery. This activity started and continued for many decades at the Auguszta Sanatorium, later the University of Debrecen's Department of Surgery II, which housed thoracic surgery at the time. In the Auguszta Sanatorium, which was nationalised after World War II, a thoracic surgery department was established in 1948, under the direction of Dr. József Schnitzler, whose professional interests in the 1960s turned towards cardiac surgery. He found a suitable partner for his groundbreaking goal in the pioneering work of Hungarian cardiac surgery, Dr. Árpád Eisert, a leading surgeon of the Jósa András County Hospital in Nyíregyháza. As a result of their exemplary professional cooperation, the first closed heart surgery was performed in Debrecen in 1963. The heart-lung machine required for cardiopulmonary bypass necessary to start open heart operations was provided by a donation from Béla Köteles, the son of Hungarian emigrants born in America, who founded his own instrument manufacturing company there. The first open heart surgery was performed by visiting professor Gábor Kovács from Szeged with Professor Schnitzler in 1968. In 1972, András Gömöry was entrusted with the management of cardiac surgery, and he succeeded in creating a team of highly qualified doctors and specialists even under the prevailing difficult circumstances. This, provided a solid basis for further development within the field. In 1983, after the retirement of Professor Schnitzler, Árpád Péterffy, Associate Professor of Cardiothoracic Surgery at Karolinska Hospital in Stockholm, was appointed as Head of the Department of Surgery II. Due to the knowledge, professional and work organisation experience he had gained abroad, cardiac surgery in Debrecen developed with great strides. The number of operations increased significantly, while the mortality rate was reduced by a third. He managed to acquire a new building for cardiac surgery in 1993, which created the opportunity for further development. The new building significantly improved the quantity and quality of cardiac surgery and made Debrecen an internationally recognised flagship of Hungarian cardiac surgery. Due to his work in international exchanges his students were able to improve their knowledge in Western European countries and elsewhere overseas. After his retirement in 2008, he continued to work as Professor Emeritus in our clinic, remaining fully committed to supporting our work, the development of cardiac surgery in Debrecen, and the preservation and enhancement of its reputation. As his professional successor, Associate Professor Tamás Szerafin was entrusted with the leadership of the cardiac surgery department. Together with his colleagues, their aim has been to preserve and further develop the patient-centred spirit and professional dedication of their predecessors, and to preserve the built heritage.

Bár az 1912-ben létrehozott Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem 1914-ben megkezdte működését, az oktatóknak és hallgatóknak hosszú éveket kellett várnia arra, hogy végre birtokba vehessék az intézmény központi épületét. Az építkezést és az ünnepélyes avatást követően 90 éve az 1932/33-as tanév volt az első, amely már a Főépületben kezdődhetett.

Surányi Béla és Kátai János ismerteti a Balázs Gusztáv szerkesztésében megjelent kötetet. Az új szervezeti felépítésű agrár-felsőoktatási intézmény, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (MATE) 2021. február elsején született, amely egyúttal jelzi azt, hogy a hazai mezőgazdasági oktatás keresi a helyét. A kötet megszületéséhez hozzájárultak az intézménytörténeti munkák, új színként pedig a levéltári források.

A debreceni agrár-felsőoktatás 2018-ban ünnepelte alapításának másfél évszázadát. A mögöttünk hagyott évtizedek során az ország mezőgazdaságának meghatározó szakképzési intézetévé vált. Az 1867. évi kiegyezés utáni korszak szülötte volt, amelyet a cívisváros gazdatársadalmának elképzeléseit váltotta valóra, összhangban az állam szerepvállalásával, mely utóbbi a központi hatalom feladatkörét bővítette. Mindez új színt kölcsönzött a magyar oktatáspolitikának, elősegítve a hazai mezőgazdaság modernizációjának a megindulását. E nevezetes évforduló ösztönözte korunk krónikásait, hogy áttekintést adjanak a másfél évszázad olyan tudós tanárairól, akik egyrészt iskolateremtők voltak, hosszabb időtartamig álltak az intézmény élén, valamint tevékenységük felölelte a magyar agrár-felsőoktatás minőségi színvonalának emelését. Ezt a célt szolgálják a Gerundium című egyetemtörténeti folyóiratban sorra kerülő írások.

A Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem Orvostudományi Karán 1921-ben indult az orvosképzés. Az Elme- és Idegkórtani Klinika az akkori Magoss György téren (a jelenlegi Bem tér) kezdte meg működését 1921-ben Benedek László vezetésével. A klinika 1927-ben költözött be új épületébe a Nagyerdőre. Benedek Lászlót 1937-ben Somogyi István, majd 1938-ban Sántha Kálmán követte. Sántha fő érdeme az idegsebészeti eljárások meghonosítása, az idegsebészeti osztály kialakítása volt. Koholt politikai vádak alapján elítélték, s 1951-ben Balassagyarmatra száműzték. Bár 1956-ban rehabilitálták, a debreceni klinikára már nem tudott visszatérni. Míg Sántha Balassagyarmaton dolgozott, a klinikát Rusz Sándor vezette.1957 és 1967 között Juhász Pál lett a klinika igazgatója, aki neurosis osztályt és EEG laboratóriumot létesített. 1969-ben Molnár László kapott megbízást a klinika irányítására. Felismerve, hogy a stroke népbetegség, Molnár Professzor cerebrovascularis osztályt létesített Európában másodikként. Molnár professzort Csiba László követte, aki 1992 és 2017 között irányította a klinikát. Vezetése idejére tehető a Neurológiai és Psychiatriai Klinika szétválása 1992-ben, valamint a Neurológiai Klinika átköltözése az Auguszta telepre 2007-ben. Csiba Professzor kiváló stroke központot alakított ki, elévülhetetlen érdeme volt a reperfúziós eljárások meghonosításában. Jelenleg a Neurológiai Klinikát Oláh László vezeti.

A megnövekedett levéltári és iratkezelési feladatok miatt a felsőfokú levéltárosoktatásra égető szükség mutatkozott a 20. század második felében. Az első kezdeményezést követően, az 1950 és 1955 között működő egyetemi levéltárosképzés megszűnése után, a levéltári területet irányító minisztérium által szervezett kétéves tanfolyam a hiányt csak részben pótolta be, a kidolgozatlanság és a számonkérés hiányai miatt csak részsikernek értékelhetjük. Értékének tekinthető, hogy célirányos tudásanyagot igyekezett átadni, olyan résztvevőknek, akik eleve levéltárban dolgoztak, így nem „elit” történészképzésnek tekintették a képzést. A tanfolyam hibáinak kijavítása az időközben újra megindult egyetemi levéltárszak miatt elmaradt.